Törökország bírálta az iszlámmal kapcsolatos francia törvényjavaslatot

Törökország reagált Franciaország törvényjavaslatára, s kijelentette: senkinek nincs joga az iszlámot téves és rossz szándékú megítélésnek kitenni.

1502916
Törökország bírálta az iszlámmal kapcsolatos francia törvényjavaslatot

A külügyminisztérium írásos közleménye emlékeztet: Emmanuel Macron francia köztársasági elnök december 9-én a Miniszterek Tanácsának benyújtandó, „Küzdelem a hátrányos megkülönböztetés ellen” törvényjavaslata szerint Franciaországban „felvilágosult iszlámot” fognak létrehozni.

„Senkinek nincs joga ’béke’ jelentésű vallásunkat a ’felvilágosodás’ ürügyével téves és rossz szándékú megítélésnek kitenni” – áll a közleményben, mely szerint a törvényjavaslat képviselte mentalitás nem megoldást, hanem katasztrofális eredményeket fog hozni Franciaország számára.

„Az, hogy az ’iszlám felvilágosodása’ ürügyén ’európai iszlám’ vagy ’francia iszlám’ fogalmakat kívánnak bevezetni, azt jelenti, hogy a bevándorlók ellenőrzés alá vonásának céljával valójában a humanitárius és törvényes alapelvekkel ellentétesen viselkednek” – áll a közleményben.

A közlemény szerint mindenkinek joga van megélni a hitét, s a kapott vallási szolgáltatásokat és vallásfelfogást az államnak nincs joga törvénnyel korlátozni, s ez a szociológiai és történelmi tények elferdítéséből származó hozzáállás csak tovább fokozza az Európa és Franciaország egyik fő problémáját jelentő idegengyűlöletet, rasszizmust és diszkriminációt, s nemcsak saját társadalmuk, hanem az egész emberiség szempontjából aggodalomra ad okot.

„Ahelyett, hogy csupán biztonsági szempontból néznék az embereket és a vallást, hasznosabb és jobb lenne, ha a társadalom számára is szükséges vallási és erkölcsi értékeket előmozdító szólamokat tennének magukévá. Továbbra is figyelemmel kísérjük a törvényjavaslattal kapcsolatos folyamatot, és fenntartásainkat két- és többoldalú platformokon is tudatjuk Franciaországgal” – áll a közleményben.

Macron a múlt héten jelentette ki, hogy „úgy kell alakítani az iszlámot Franciaországban, hogy a köztársaság partnere lehessen”.

Macron azzal érvelt, hogy a „diszkrimináció” ideológiai kérdés, ezek az emberek saját törvényeiket magasabb rendűnek tartják Franciaország törvényeinél, és kijelentette: az iszlám a világon mindenhol válságban van. 



Még több hír