Erdoğan: "Előrehaladást értek el a koronavírus ellen"

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök tájékoztatott a koronavírus elleni török védőoltás fejlesztésére irányuló munkálatok menetéről.

1503306
Erdoğan: "Előrehaladást értek el a koronavírus ellen"

Erdoğan köztársasági elnök a kabinetülés után tett nyilatkozatot. 

A török védőoltás fejlesztésébe történt befektetések és ösztönzések gyümölcsözni kezdtek, biztosan az örömet vált ki, mondta el a török köztársasági elnök, és hozzátette, hogy folyamatban van 13 kísérleti oltóanyag fejlesztése, közülük öttel klinikai kísérleteket végeznek majd. 

Egy olyan gyógyszercég, amely rendelkezik megfelelő infrastruktúrával, havi 20 millió adag védőoltás gyártását vállalta magára, jelentette be Erdoğan.

"Egy másik cég tovább erősíti a termelési infrastruktúráját, hogy havi 50 millió adagnál többet gyártsanak. A következő hónapban ezer adag védőoltással humán klinikai vizsgálatokba kezdenek."- mondta a török köztársasági elnök.

Erdoğan a Covid-19 elleni küzdelem keretében bevezetett óvintézkedések kapcsán leállított oktatás újraindításáról is ejtett szót, és kijelentette, hogy az első, második, harmadik és negyedik osztályos kisdiákok, a középiskola nyolcadik és tizenkettedik osztályos diákjai találkoznak a tanárokkal az iskolákban, ha szigorúan tartják be a maszkviselésre, a távolságtartásra és a kézfertőtlenítésre vonatkozó szabályokat.  

Az elelmi iskola első osztályos kisdiákjai korábban találkoztak a tanárokkal. 



Még több hír