Hasznosnak tartja Macron a tárgyalásokat Törökországgal

„Allah segítségével és nemzetünk támogatásával köztársasági elnökünk továbbra is országunk, az erős és nagy Törökország vezetője lesz” – jelentette ki Fahrettin Altun kommunikációs igazgató.

1488927
Hasznosnak tartja Macron a tárgyalásokat Törökországgal

 

Mindkét fél számára hasznosnak tartja a Törökország és az Európai Unió közötti tárgyalásokat, melyekből ismét közös napirend válhat a gazdaság és energiaügy terén, jelentette ki Emmanuel Macron francia köztársasági elnök.

Macron Korzikán látja vendégül a Földközi- tengerrel határos Spanyolországot, Portugáliát,  Olaszországot,  Máltát és a ciprusi görög felet a Dél-európai Uniós Tagországok Konferenciáján (Med7).

A konferenciát követő sajtótájékoztatón Macron kijelentette: az uniós országoknak építő földközi-tengeri politikára van szükségük.

Kijelentette: együttéreznek Görögországgal a leszboszi Moria menekülttáborban kitört tűz miatt, s országa és Németország is fogad 18 év alatti menekülteket Görögországból.

Elmondta, hogy szó esett arról, hogy meg kell újítani a Törökországgal 2016-ban kötött menekültszerződést, s a visszafogadási mechanizmust ismét életbe kell léptetni.

„Célunk, hogy normál kapcsolatot alakítsunk ki Törökországgal a térség stabilizálása végett, véget érjenek az egyoldalú fúrások, tiszteljék a líbiai fegyverembargót és nemzetközi szinten tárgyaljanak a térség problémáiról” – mondta Macron a Kelet-Földközi-tenger kapcsán.

Hozzátette:

„Mindkét fél számára hasznosnak tartom a Törökország és az Európai Unió közötti tárgyalásokat, melyekből ismét közös napirend válhat a gazdaság és energiaügy terén” – mondta Macron, aki a csúcstalálkozó előtt négyszemközt tárgyalt Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnökkel.

 



Még több hír