Új városi kórházat adtak át Isztambulban

A megnyitón Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy Törökország egészségügyi rendszere szilárdan áll a lábán.

1485358
Új városi kórházat adtak át Isztambulban

 

A török államfő az isztambuli Göztepe Prof. Dr. Süleyman Yalçın Városi Kórház megnyitóján mondott beszédet.

Beszédében Erdoğan elnök jókívánságát fejezte ki, hogy a kórház szolgálja Isztambul, az ország és a nemzet javát.

„Az új típusú koronavírus-járvány idején még nyilvánvalóbbá vált azoknak a lendületes fejlesztéseknek az értelme, amelyeket Törökország más területekkel együtt az egészségügyben megvalósított” – nyilatkozta.

Erdoğan elnök ismertette, hogy a Göztepe Prof. Dr. Süleyman Yalçın Városi Kórházzal együtt az országban 16 városi kórházat nyitottak meg.

Az államfő közölte, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban növekedett a Covid-19-es esetek és intenzív ellátásra szorulók száma, Törökország egészségügyi rendszere szilárdan áll a lábán.

„Közösen kell túljutnunk a járvány nehézségén” – fogalmazott.

„Csak felelősen viselkedve tudjuk meghálálni az egészségügyi dolgozóink és a többi önfeláldozóan dolgozó ember munkáját” – tette hozzá Erdoğan elnök.



Még több hír