Közzétették a Kínzást Megelőzni Hivatott Európai Bizottság törökországi jelentéseit

Törökország bejelentette, hogy közzétették a Kínzást Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) 2017-es és 2019-es látogatásainak jelentéseit, valamint a török kormány válaszait a jelentésekre.

1467615
Közzétették a Kínzást Megelőzni Hivatott Európai Bizottság törökországi jelentéseit

A Külügyminisztérium írásbeli közleményben adott tájékoztatást a Kínzást Megelőzni Hivatott Európai Bizottság jelentésével kapcsolatban.

A CPT 2017. május 10-23. között tartotta meg a 7. soros látogatását Törökországban, 2019. május 6-17. között pedig „ad hoc” látogatást tartott, amelyekről jelentéseket készítettek. Ezeket, valamint a jelentésekre vonatkozó török reakciókat a kormány engedélyének megfelelően ma tette közzé a CPT.

A minisztériumi közlemény kiemelte, hogy a dokumentumok elérhetőek a CPT internetes oldalán, és a nyilatkozat úgy fogalmazott: „Törökország fontosnak tartja az Európa Tanács független monitoring mechanizmusait, és az együttműködést ezekkel a mechanizmusokkal azoknak a megállapodásoknak a keretében, amelyeknek részese. A CPT szóban forgó jelentéseinek publikációja a kormányunk válaszaival együtt szintén ezt a felfogást tükrözi.”



Még több hír