Már volt az első ima az Ayasofyában

86 év eltelte után megnyílt az istenszolgálat előtt az Ayasofya-mecset, ahol pénteken volt az első pénteki ima.

1461051
Már volt az első ima az Ayasofyában
ayasofya vatandaslar1.jpg
ayasofya vatandaslar.jpg
ayasofya camisi.jpg

A megnyitás előtt a Kegyes Koránból recitáltak, majd közös imát tartottak.

A pénteki imára a koronavírus-járvány elleni küzdelem óvintézkedései miatt korlátozott számú ember mehetett be. A közös imát Ali Erbas vallásügyi igazgató vezetette.

A mecseten kívül a közösségi távolságtartás szabályait figyelembe véve lehetett imádkozni.

A polgárok a Sultan Ahmet téren is elvégezhetik imájukat, az ide érkezőknek maszkot, fertőtlenítőt és imaszőnyeget osztottak.

Az Isztambuli Kormányzóság előkészítő ülésén ismertették az óvintézkedéseket is. Ezek szerint ma a Sultan Ahmet teret és könyékét biztonsági okokból lezárták. A járműforgalmat korlátozták, a villamos nem  járt. A téren 17 ezer rendőr volt szolgálatban.

Az Államtanács eltörölte az Ayasofyát múzeummá nyilvánító, 1934. november 24.i határozatot, amivel megnyitotta az utat az istenszolgálat előtt a mecsetben.

A hivatalos újranyitáson, amelyre 1000-1500 hívőt vártak az épületbe és még sokkal többet a körülötte kialakított imahelyekre, Recep Tayyip Erdogan török elnök is jelen volt.



Még több hír