Törökország belügye az Ayasofya megnyitása az istenszolgálatra mecsetként

Törökország belügye az Ayasofya megnyitása az istenszolgálatra mecsetként, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1453694
Törökország belügye az Ayasofya megnyitása az istenszolgálatra mecsetként

Törökország belügye az Ayasofya megnyitása az istenszolgálatra mecsetként, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

A Kriter magazinnak a köztársasági elnök elmondta: Fatih Sultan Mehmet Isztambul meghódítása után az első pénteki imát az Ayasofyában imádkozta, s a győzelem szimbólumaként mecsetté alakította, ezért nélkülözhetetlen helye van a társadalmi emlékezetben.

Rámutatott, hogy a nemzetnek mély fájdalmat okozó döntés volt, mikor 1934-ben az Ayasofyát múzeummá alakították:

„Az Ayasofyának vissza kellett térnie eredeti funkciójába. Az Államtanács véglegesen döntött a benyújtott kérvényről. Az Ayasofya státuszát illető döntés nem másé, mint a török nemzeté. Ez a mi belügyünk. Más országok csak annyit tehetnek, hogy tiszteletben tartják a döntést” – mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan szólt a líbiai politikai válságról is, elmondva: nem vált be a puccsista Haftar és támogatói megszállásra vonatkozó terve.

A köztársasági elnök emlékeztetett a Törökország és Líbia közötti egyezményre, mely által Törökország garantálta jogait a Kelet-Földközi-tengeren, és kiállt líbiai testvérei mellett is.

Hangsúlyozta, hogy Líbia egyensúlyának mielőbbi helyreállítása nemcsak az ország, hanem a térség érdeke is, mely Észak-Afrikába és Európába is nyugalmat hoz.

„A nemzetközi közösségnek el kell köteleznie magát a legitim kormány mellett, és meg kell állítaniuk a háborús bűnöket elkövető puccsistákat. Ki kell vonni az országból a Líbiát vérbe fullasztó légiósokat! A Terhunéban és máshol feltárt tömegsírokért felelősöket törvény elé kell állítani” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír