Támogatást és kiállást kért Erdoğan a török lakosságtól

Egyetlen elvárásuk a lakosságtól, hogy álljanak ki az ország mellett, és támogassák őket, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1445713
Támogatást és kiállást kért Erdoğan a török lakosságtól

Egyetlen elvárásuk a lakosságtól, hogy álljanak ki az ország mellett, és támogassák őket, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan a kabinetülés után nyilatkozott.

Elmondta, hogy Törökország különösen a fejlődés időszakában volt támadásoknak kitéve, s a lakosságtól csak egyet kérnek: ebben az időszakban tartsák be a szabályokat, álljanak ki országuk, munkájuk, a termelés mellett, és támogassák őket az ország érdekében.

„Az országon belül és kívül is az a közös vélemény, hogy Törökország a koronavírus-járvány után újjáalakuló világ fénylő csillaga lesz” – mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan beszélt a koronavírus-járvány elleni küzdelemről is, kiemelve, hogy céljuk a halálesetek és fertőzések nullára csökkentése.

Elmondta, hogy Törökország a koronavírus-járvány ellen legeredményesebben küzdő ország, s kitartanak eredményeik mellett.

Hozzátette, hogy a júniusi gazdasági mutatók igencsak megugrottak, s külföldről nő az igény a török áruk iránt.



Még több hír