12 év után újra helyi választások Mostarban

Törökország örömmel fogadta Bosznia-Hercegovina Mostar városában a helyi választásokkal kapcsolatos megegyezést

1439325
12 év után újra helyi választások Mostarban

A külügyminisztérium közleménye szerint:

„A törvényi rendezések után, melyek először teszik lehetővé, hogy Mostarban 12 év után helyi választásokat rendezzenek, örömmel üdvözöljük a felek közötti megegyezést.”

A közlemény szerint a megegyezés kiemelten fontos a Bosznia-hercegovinai demokratikus intézmények működtetéséhez, valamint a Balkán egyensúlya és demokratikus folyamatai szempontjából.

„Országunk továbbra is támogatja Bosznia-Hercegovina egységben történő fejlődését és a jólét érdekében tett erőfeszítéseit” – áll a közleményben.

Bosznia-Hercegovina az 1992-1995-ös háború után 6 választói egységre lett osztva. A város megosztottságának megszüntetése érdekében a Bosznia-Hercegovina főképviselője, Paddy Ashdown által 2004-ben készített Mostar Státusz alapján a várost egyetlen közigazgatási egységgé tették.

Az új státusz szerint a végrehajtó hatalom feje a polgármester, a törvényhozás szerve a városi tanács lett. Azonban Horvátország ellenezte ezt a szabályozást, ezért még nem szavazták meg, ami számos téma „lezárását” jelentette a városban.

A státusszal kapcsolatos probléma miatt a városban 2008 óta nem tartottak helyi választásokat.



Még több hír