23 éves a D-8 Szervezet

A volt török miniszterelnök, Necmettin Erbakan vezetésével „a tagországok jólétének és nyugalmának fejlesztése céljából” 1997-ben alapított Fejlődő 8 Ország (D-8) Gazdasági Együttműködési Szervezet 23 éves.

1437104
23 éves a D-8 Szervezet

 

A Törökország, Nigéria, Egyiptom, Pakisztán, Indonézia, Irán, Malajzia és Banglades alapította D-8 külpolitikájával a 7 fejlett országot tömörítő G-7 ellenében a fejlődő muszlim országok számára nyújt együttműködési lehetőséget.

Az Isztambulban 1997-ben, június 15-én a tagországok miniszterelnökeinek csúcstalálkozóján kiadott Isztambuli Deklarációval alapított D-8 a tagországok közötti kereskedelmet és együttműködést előmozdító szervezet.

A közel egymilliárdos össznépességű, 8 muszlim ország által Törökország vezetésével alapított D-8, alapelvei és az érintett területek miatt is globális szervezet.

A D-8 soros elnökségét 2017 óta Törökország látja el, az idén Bangladesben tartott éves ülésen adja át a pozíciót a házigazda országnak.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök is gratulált a D-8 alapításának 23. évfordulóján.

„A D-8 jelszava a háború helyett a béke, a harc helyett a párbeszéd, a kettős mérce helyett az igazságosság, a felsőbbrendűség helyett az egyenlőség, a kizsákmányolás helyett a megosztás, az elnyomás helyett az emberi jogok, szabadság és demokrácia. A D-8 nem érdekérvényesítő országok társasága, sokkal inkább az igazságos, békés és kiegyensúlyozott világrend megtestesülése” – írta köszöntőjében Erdoğan. 



Még több hír