Jól vizsgázott Törökország a koronavírus-járványban

Jól vizsgázott Törökország a koronavírus-járvány közepette, s még tovább erősíti egészségügyi infrastruktúráját, jelentette ki İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője.

1409873
Jól vizsgázott Törökország a koronavírus-járványban

Kalın egy magántelevízió adásában nyilatkozott.

Hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány után a rend számos területen meg fog változni:

„Tudjuk, hogy nemzetközi szervezetek legitimitását kérdőjelezték meg. Az Európai Uniót súlyos kritikák érik a koronavírus-járvány kapcsán. Azt még vizsgálják, hogy a WHO milyen hatékony szerepet játszott ebben a folyamatban. Az Iszlám Együttműködés Szervezetét ugyanúgy megkérdőjelezik, mert nem tanúsított erős vezetést” – mondta Kalın.

Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi infrastruktúra terén tett korábbi befektetései miatt Törökország fel volt készülve a koronavírus-járványra:

„Láthattuk, hogy jártak olyan országok, amelyek gazdasága és hadserege is erősebb a mienknél. Mi lehetőségeinket legjobban kihasználva megmutattuk, mire vagyunk képesek. A továbbiakban Törökország infrastruktúráját tovább erősítjük a mezőgazdaság, élelmiszeripar, biobiztonság és kiberbiztonság terén. Így katasztrófa, járvány idején vagy más országok segítségben is Törökország továbbra is szilárdan állhat” – mondta Kalın.

 



Még több hír