Most térülnek meg Törökország egészségügyi befektetései

Altun Twitter-oldalán angolul írt bejegyzésében kiemelte Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetését.

1398738
Most térülnek meg Törökország egészségügyi befektetései

A korábban sosem látott fenyegetés miatt az egész világ nyomás alatt áll, ám Törökországnak most nagy előnye származik az évek során egészségügyi rendszerében eszközölt befektetésekből jelentette ki Fahrettin Altun kommunikációs igazgató.

Altun Twitter-oldalán angolul írt bejegyzésében kiemelte Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetését:

„Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elejétől fogva tanúsított határozott vezetése miatt képes Törökország példásan kezelni a koronavírus-járvány okozta helyzetet. Kormányunk beindította egészségügyi rendszerünket, támogatta az egészségügyi dolgozókat, rengeteg tesztet végzett, oltás és gyógyszer területén kutató-fejlesztő munkát végez, s a koronavírus kezelését teljesen díjmentessé tette az állampolgárok számára.”

Altun rámutatott:Erdoğan 100 milliárd lírás csomagot készített a gazdaság támogatására, a pénzügyminisztérium pedig egyrészt a pénzpiacok stabilitását biztosítja, másrészt a kis- és középvállalkozásokat támogatja.

Hozzátette:Törökország a diplomáciai lépésekkel is megtesz mindent a segítséget kérő országok támogatására:

„Vezetjük a világot a humanitárius segélyek tekintetében, s ezt fenntartjuk a koronavírus-járvány idején is” – hangsúlyozta Altun.

Emlékeztetett arra, hogy számos óvintézkedést tettek a koronavírus-járvány ellen, többek között a közösségi távolságtartást elősegítő hétvégi kijárási tilalom bevezetését, a kiemelte, hogy Törökországban a fertőzöttek, az intenzív osztályon lévők és a halálesetek számában is csökkenés mutatkozik.

Hangsúlyozta: nem fogják engedni, hogy az óvintézkedések elhanyagolása miatt a fertőzések száma emelkedjen:

„Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésének köszönhetően Törökország a többi országhoz képest jobban fog kijönni ebből a helyzetből. Népünk józanságának és nagylelkűségének köszönhetően legyőzzük ezt a nehézséget, ugyanakkor továbbra is élen járunk a világban a népegészségügyi intézkedések terén” – jelentette ki Altun.



Még több hír