Erdogan:Törökország déli határa a NATO-nak is déli határa

"A szíriai konfliktus nemcsak a térségre, hanem egész Európára veszélyt jelent biztonsági és humanitárius szempontból egyaránt. " jelentette be Erdoğan.

1375036
Erdogan:Törökország déli határa a NATO-nak is déli határa
Stoltenberg_Erdoğan_2.jpg
Stoltenberg_Erdoğan.jpg

„Egy olyan időszakba léptünk, amikor a NATO-nak szolídaritásban kell lennie Törökországgal.„ jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök, aki munkalátogatás keretében Brüsszelbe, Belgium fővárosába utazott, ahol közös sajtótájékoztatót tartott Jens Stoltenberg a NATO főtitkárával együtt.

Erdoğan jelezte, hogy Törökország kilenc éve folytat küzdelmet a Szíriából eredő fenyegetés ellen.


"Törökország az egyetlen NATO-tagállam, mely az ILIÁ terrorszervezettel közvetlen harcot folytatott, miközben török katonák estek el. Evonatkozásban a NATO-nak szolidaritásban kell lennie Törökországgal. “ úgy fogalmazott a török köztársasági elnök.

" Az a helyzet, hogy a NATO-nak hozzá kell járulnia a hazánk védelméhez és a terrorellenes küzdelméhez, és elengedhetetlen, hogy minden szövetséges tagállam szolidaritást mutasson Törökországgal megkülönböztetés, politikai feltételek és késedelem nélkül.” jelentette be Erdoğan köztársasági elnök, arra is kitérve, hogy Törökország déli határa egyben a NATO-nak is déli határa.


Erdoğan köztársasági elnök rászögezte, hogy egyetlen európai ország sem nézheti tétlenül a szíriai összecsapásokat és a humanitárius tragédiát.

 

Cikkünk folyamatosan frissül!



Még több hír