Törökország aggodalmát fejezte ki a görög hatóságok menekültekkel szembeni rossz bánásmódja miatt

Törökország mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a görög rendőrség és határőrség rossz bánásmódot tanúsít és halálos erőt alkalmaz a menekültekkel szemben.

1373887
Törökország aggodalmát fejezte ki a görög hatóságok menekültekkel szembeni rossz bánásmódja miatt
Fahrettin Altun kommunikációs igazgató az amerikai CNN International csatornán reagált Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök állításaira.
Altun közölte, határozottan visszautasítják Micotakisz vádaskodásait.
„Mély aggodalommal tölt el minket, hogy a görög rendőri és határvédelmi erők rosszul bánnak a menekültekkel és halálos, aránytalan mértékű erőt alkalmaznak velük szemben. Törökország fogadja be a legtöbb menekültet a világon, a Szíriából és más területekről érkező menekülthullámokkal szemben egyfajta fal szerepét látja el” – mondta.
A kommunikációs igazgató hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nem tartotta be a 2016-os menekült-megállapodásban tett ígéreteit az anyagi segítségre és az önkéntes befogadásra vonatkozóan.
„Emiatt Törökországnak a forrásait az Európába induló menekültek feltartóztatása helyett egy szíriai Idlibből érkező valószínű hullámra kellett átcsoportosítania. Azt javasoljuk Görögországnak és a nemzetközi közösségnek, hogy vádaskodás helyett állítsák meg a menekültkérdés alapjául szolgáló szíriai polgárháborút” – fogalmazott Altun.


Még több hír