Törökország viszonozza a katonáit érő támadásokat

Viszonozták és továbbra is viszonozzák a török katonákat érő támadásokat jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

1353076
Törökország viszonozza a katonáit érő támadásokat

Mevlüt Çavuşoğlu Ankarában Törökország ázsiai politikája kapcsán az ázsiai országok külképviseleteire irányuló konferencián mondott beszédet.

Hangsúlyozta, hogy hosszú ideje próbálnak megoldást találni a szíriai válságra:

„Az elmúlt napokban súlyos feszültség alakult ki Idlibben. Tegnap 8 hősi halottunk volt. Egyre hevesebbek a rezsim támadásai. Oroszországgal is tárgyalunk, hogy fékezze meg a támadásokat, ma Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel telefonon tárgyaltam erről” – mondta.

Mevlüt Çavuşoğlu rámutatott, hogy Oroszország fontos feladatai vannak a szíriai válság megfékezésében:

„Mielőbb a tartós tűzszünettel és alkotmánybizottsággal akarunk új lendületet adni a politikai folyamatnak. De nem tolerálhatjuk a ránk irányuló támadásokat. Viszonoztuk, és viszonozni is fogjuk” – mondta.

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter elmondta, hogy az asztanai és szocsi folyamat nem feneklett meg teljesen, de sérüléseket szenvedett.

Azt is hozzátette: nem tartja helytállónak Oroszország azon kijelentését, hogy „nem képesek teljesen ellenőrzés alatt tartanai” az Aszad-rezsimet.



Még több hír