Véget ért a túlélők utáni kutatás a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengést követően

Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor Törökország délkeleti térségét. A rengés hipocentruma Elazig város Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt.

1347925
Véget ért a túlélők utáni kutatás a nagy erejű, 6,8-as fokozatú földrengést követően
elazığ deprem 1.jpg
elazığ deprem 2.jpg

Erős, 6,8-as fokozatú földrengés rázta meg pénteken helyi idő szerint 20 óra 55 perckor Törökország délkeleti térségét. A rengés hipocentruma Elazig város Sivrice körzetében, 6,75 kilométeres mélységben volt.

A természeti csapásban legkevesebb 41 ember meghalt, több mint 1600-an  megsebesültek.Szünet nélkül tart a túlélők utáni kutatás a nagy erejű földrengést követően.

A török katasztrófavédelem (AFAD) azt közölte, hogy eddig 45 túlélőt találtak a romok alatt. A földrengés után kórházban kezelt 1607 ember közül 1515-öt kiengedtek a kórházból.

Egyébként a térségbe 23507 családi sátrat, 400 általános sátrat, 2354 fűtőtestet és 6436 élelmiszercsomagot szállítottak.Süleyman Soylu belügyminiszter, Fahrettin Koca egészségügyi miniszter, Murat Kurum városfejlesztési miniszter és Ali Erbaş a vallási ügyekért felelős elnök is viszgálatokat végzett a természet sújtotta térségben.

Időközben a Köztársasági Néppárt elnöke, Kemal Kılıçdaroğlu dícsíretre méltónak találta a földrengés utáni szolidaritást.

Meral Akşener az IYI Párt vezetője megtekintette Elazığ városát, amelyet pénteken erős földrengés rázott meg.  

"Együtt fogjuk bekötözni ezeket a sebeket” jelentette be Meral Akşener, türelmet kívánva azoknak, akik családukat vesztették  a földrengés miatt.



Még több hír