Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes reagált az amerikai szankciós fenyegetésekre

Fuat Oktay a költségvetési törvény vitájának utolsó napján mondott beszédet a Török Nagy Nemzetgyűlésben

1327305
Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes reagált az amerikai szankciós fenyegetésekre

Fuat Oktay a költségvetési törvény vitájának utolsó napján mondott beszédet a Török Nagy Nemzetgyűlésben, melynek során kitért az Oroszországtól vásárolt Sz-400-as légvédelmi rendszer és a török részvételű F-35-ös harci repülőgépek projektjével kapcsolatos amerikai szankciós fenyegetésekre.

„Azoknak, akik szankciókkal fenyegetnek minket az Sz-400-asokkal és az F-35-ösökkel kezdődött folyamatban, ha a hadiipar terén elért nemzeti technológiai lendületre néznek tudniuk kell, hogy a fenyegetéseik csak még jobban fognak motiválni minket a belföldi tervezés és gyártás ügyében. Törökország hamarosan azok közé az országok közé fog tartozni, akik saját légvédelmi rendszerrel, az F-35-öshöz hasonló pilótával rendelkező és pilóta nélküli harci repülőgépekkel, ember nélküli szárazföldi harci járművekkel rendelkeznek, valamint vezető szerepet játszanak a tervezésben és gyártásban” – jelentette ki a török elnökhelyettes.



Még több hír