Erdoğan szerint a fejlett és gazdag nyugati országok megbuktak a menekültválság ügyében

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök Genfben az első Globális Menekültügyi Fórumra érkezve válaszolt az újságírók kérdéseire.

1325730
Erdoğan szerint a fejlett és gazdag nyugati országok megbuktak a menekültválság ügyében

Az ENSZ Globális Menekültügyi Fórumának társelnöki feladatait ellátó, a fórumon is felszólaló török államfő hangsúlyozta, hogy az ENSZ adatai szerint Törökország ad otthont a legtöbb menekültnek a világon, valamint ismertette, hogy Törökország a nemzeti jövedelemhez viszonyított humanitárius segítségnyújtás tekintetében is első helyen áll.

A török elnök kifejezésre juttatta, hogy a világnak is felelősséget kell vállalnia.

„A fejlett és gazdag nyugati országok megbuktak a menekültkérdés tekintetében. Egyes gazdag arab országok úgyszintén. Holott a globális problémák csak globális együttműködéssel és szolidaritással oldhatóak meg” – jelentette ki.

Erdoğan szintén nyilatkozott a Líbiával kötött és a kelet-földközi-tengeri egyensúlyokat megváltoztató megállapodásokról is, és ismét aláhúzta, hogy a Földközi-tenger keleti részén tett lépések megfelelnek a nemzetközi jognak.

„Ez az ügy túlélési, és azon túlmenően történelmi kérdés is. Most olyan lépéseket tettünk, amelyek pont ellentétei Sevres-nek. Ez az, ami fontos” – jelentette ki.

A török államfő szóba hozta azt is, hogy fel fog gyorsulni a folyamat Líbiával.

Erdoğan elnök emlékeztetett rá, hogy Líbia ügyében telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel is, és közölte, hogy a megbeszélés során megállapodtak abban, hogy Törökországból egy küldöttség megy Moszkvába megvitatni a Líbiát és Szíriát érintő ügyeket.

Erdoğan az Észak-ciprusi Török Köztársaságba küldendő pilóta nélküli légi járművekkel kapcsolatban kijelentette: „Ha szükség lesz rá, szó van róla, hogy még tovább növeljük a számukat. Ezt a folyamatot ugyanolyan gyorsan fogjuk tovább folytatni.”



Még több hír