Törökország ragaszkodik az S-400-asokhoz

Hulusi Akar védelmi miniszter újból megerősítette, hogy nem fognak visszalépni az S-400-as légvédelmi rendszer ügyében

1321533
Törökország ragaszkodik az S-400-asokhoz

Az Anadolu Ajansı (AA) hírügynökségnek nyilatkozó védelmi miniszter kitért az utóbbi napok S-400-asokat érintő vitáira is.

Hulusi Akar elmondta, hogy nincs szó visszalépésről a rendszerrel kapcsolatban.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tervek szerint az év végéig befejezik a személyzet kiképzését, a légvédelmi rendszert pedig 2020 tavaszán fogják élesíteni.

Hulusi Akar hozzátette, hogy a NATO-országokkal tovább folytatják a tárgyalásokat egy második légvédelmi rendszerről is.

„Egyrészt az S-400-asok beszerzése, másrészt pedig a nemzeti és belföldi gyártásra irányuló munkálatunk két vonalon folyik tovább” – fogalmazott a miniszter.



Még több hír