Kalın is bírálta Macron szavait

Kalın a közösségi médiában reagált Macron Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott tárgyalása után a közös sajtótájékoztatón mondott szavaira

1314569
Kalın is bírálta Macron szavait

„Macron egymás után töri össze a poharakat, és mégis teát szeretne” – jelentette ki İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azon kijelentésére, hogy Törökország nem várhat szolidaritást a NATO-tagországoktól az Északkelet-Szíriában indított Béke Forrása hadművelet kapcsán.

Kalın a közösségi médiában reagált Macron Jens Stoltenbert NATO-főtitkárral folytatott tárgyalása után a közös sajtótájékoztatón mondott szavaira.

Hangsúlyozta, hogy Macron az Európai Unió egyetlen vezetője, aki ellenzi Észak-Macedónia felvételét az Európai Unióba annak ellenére, hogy az ország Brüsszel követelésére a nevét is megváltoztatta.

„Értem a romboló politikai vágynak, de már belefáradtam abba, hogy próbáljam összerakni a részleteket. Ahhoz, hogy ismét leülhessünk és együtt teázhassunk, folyton össze kell raknom az ön által összetört poharak darabjait” – emlékeztetett Angela Merkel német kancellár szavaira megosztásában Kalın.

Macron azon szavai kapcsán, hogy Törökország nem várhat szolidaritást a NATO-tagországoktól az Északkelet-Szíriában indított Béke Forrása hadművelet kapcsán, a szóvivő kijelentette:

„Macron egymás után töri össze a poharakat, és mégis teát szeretne.”

Macron Jens Stoltenbert NATO-főtitkárral folytatott tárgyalása után a közös sajtótájékoztatón kijelentette:

„Teljesen tisztában vagyok szövetségesünk, Törökország biztonsági aggodalmaival. Rengeteg terrortámadásnak voltak kitéve. Ezzel együtt, az ILIÁ elleni koalícióra fenyegetést jelentő hadműveletükben sem összefogást, sem támogatást nem várhatnak.”

 



Még több hír