Çavuşoğlu bírálta Washingtont és Moszkvát

Mevlüt Çavuşoğlu török külügymniszter elmondta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország nem teljesítette a megállapodásban foglaltakat Észak-Szíriában.

1308715
Çavuşoğlu bírálta Washingtont és Moszkvát

Çavuşoğlu beszédet mondott a Török Nemzetgyűlés Gazdasági Tervezési és Költségvetési Bizottság ülésén, és hangoztatta, hogy eddig nem teljesítették a megállapodásban foglaltakat Észak-Szíriában, eleget kell tenniük azoknak.

Çavuşoğlu az Észak-Szíria YPG/PKK terrorszervezettől való megtisztítása kapcsán hangsúlyozta, ha a törekvéseink nem hozzák a kívánt eredményt, megtesszük azt, ami szükséges, mint amit már megtettünk az Egyesült Államokkal, újraindítjuk a hadműveletet a terrorszervezet ellen.

Çavuşoğlu arra is hívta fel a figyelmet, hogy Törökország nem olyan ország, amely beragadt az Egyesült Államok és Oroszország közé.

 "Tárgyalásokat folytattak az általunk készített szövegekről, elfogadták azokat, és alá is írták, közös nyilatkozatokat adtunk ki. Röviden mindkét állammal tárgyalásokat folytattunk e térségről és öt nap alatt írtunk alá megállapodást. Most mi a helyzet, tettek-e eleget a megállapodásban vállalt kötelezettségeknek? Nem tettek, de azokat kell teljesíteniük. Mi teljesítettük a megállapodás értelmében ránk háruló kötelezettségeket, de megfelelő választ adunk a zavaró tűzre, ha ez nem járna eredménnyel,  megtesszük azt, ami szükséges, mint amit már megtettünk az Egyesült Államokkal, újraindítjuk a hadműveletet a terrorszervezet ellen. Nincs más megoldás. Meg kell tisztítanunk a térséget a terrorszervezettől."- jelentette be a török külügyminiszter.

Másrészről az ILIÁ úgynevezett vezetőjére, Abu Bakir Al-Bagdadira vonatkozó kérdésre  Çavuşoğlu azt felelte: "Az egyik legközelebbi emberét, Ithavit fogtuk el, és  Iraknak adtuk át. Ő árulta elö hol keressék Bagdadit."

A Kelet-Földközi-tengeren tartó tevékenységekre vonatkozó kérdésre a török külügyminiszter azt válaszolta, hogy  Törökország már jelen a terepen, az megteremtette a jelenlegi vívmányokat. Saját vizeinken saját érdekeinket, és garantőr országként az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) jogait is védelmezzük. 

A tengeri illetékességi területekkel kapcsolatos kérdésre Çavuşoğlu azt válaszolta, ebben a kérdésben meghatározó szerepet játszik Törökország ENSZ-nél bejegyzett kontinentális selfje.

 

 



Még több hír