Törökország nem fog engedményeket tenni a FETÖ terrorszervezet elleni küzdelem során
A Köztársasági Elnöki Hivatal Legfőbb Konzultációs Testületének ülésén megerősítették, hogy sosem fognak engedményt tenni a Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) ellen folytatott elszánt küzdelemből.
Törökország nem fog engedményeket tenni a FETÖ terrorszervezet elleni küzdelem során
A Köztársasági Elnöki Hivatal Legfőbb Konzultációs Testületének ülésén megerősítették, hogy sosem fognak engedményt tenni a Fetullah Terrorszervezet (FETÖ) ellen folytatott elszánt küzdelemből.
Fahrettin Altun kommunikációs igazgató írásban nyilatkozott a tegnapi ülésről, melyen Recep Tayyip Erdoğan török államfő elnökölt.
Altun kiemelte, hogy az ülésen a Béke Forrása Hadművelet regionális és nemzetközi visszhangja mellett megvitatták a FETÖ terrorszervezet ellen folytatott küzdelem ügyét is. A kommunikációs igazgató hozzátette, Erdoğan elnök kijelentette: „Törökország jogos küzdelmet folytat Szíriában”.
A köztársasági elnök az ülésen hangsúlyozta, hogy az utóbbi három évben Szíriában végrehajtott három jelentős hadművelet (az Eufrátesz Pajzsa, Olajág és Béke Forrása) alapvető célja elsősorban a PKK-YPG és az ILIÁ terrorszervezetek elleni harc volt. A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint az államfő felhívta rá a figyelmet, hogy Törökországra hárult a menekültkérdés terhe, az ország úgyszólván falat épített azok előtt, akik azért áramlottak a régióba, hogy a terrorszervetekhez csatlakozzanak, de ennek ellenére Törökországot jogtalan vádaskodások érték, és a nemzetközi szinten elszenvedett súlyos nyomás a Béke Forrása hadművelettel még tovább fokozódott.
Fahrettin Altun ismertette, hogy az ülésen megvitatták azokat az eszközöket is, amelyekkel bemutathatják a nemzetközi közvéleménynek Törökország jogos küzdelmét, és felvehetik a harcot a Törökország ellen folyó rágalmazó propagandával szemben.
Altun úgy fogalmazott:
„A testületi ülésen kiálltak amellett, hogy a július 15-ei áruló puccskísérletet elkövető FETÖ-vel szembeni elszánt küzdelemből soha nem fognak engedményt tenni, és kihangsúlyozták, hogy hálával emlékezünk meg a mártírjainkról és veteránjainkról, valamin soha nem engedünk meg olyan viselkedést és magatartást, ami potenciálisan meggyengíthetné az ez ellen a hitvány terrorszervezet ellen folytatott küzdelmet.”
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.