Törökország elfogta al-Bagdadi feleségét, nővérét és sógorát is

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök bejelentette, hogy elfogták Abu Bakr al-Bagdadi, az ILIÁ terrorszervezet megölt vezetőjének feleségét.

1301515
Törökország elfogta al-Bagdadi feleségét, nővérét és sógorát is

A török köztársasági elnök a Beştepe Nemzeti Kongresszusi és Kulturális Központban az Ankarai Egyetem Teológiai Kara megalapításának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt. Itt elmondott beszédében Erdoğan elnök emlékeztetett rá, hogy al-Bagdadi egy alagútban pusztította el magát.

„Mi elfogtuk a feleségét is, de mi nem csináltunk hűhót belőle, először most jelentem ezt be. Ugyanígy elfogtuk a nővérét és a sógorát is, őket ráadásul a szíriai oldalon fogtuk el. Ezen a ponton a leghatározottabban folytatjuk tovább a munkálatainkat” – közölte.

Erdoğan hangsúlyozta, hogy a terrorista a saját eltévelyedett ügye érdekében szemrebbenés nélkül ontja ki ártatlanok vérét, ebből a szempontból pedig egy muszlimból nem lesz terrorista.

„A Nyugatnak, amely szégyentelenül és untalanul az »iszlám terrorizmus« kifejezést használja, előbb tükörbe kell néznie. Ha terroristát keresnek, azok náluk vannak. Ha megkapargatják a felszínt mindazon személyeknél, akik az iszlám nevét felhasználva terrorista tevékenységet folytatnak, a felszín alól az iszlám ellenségei kerülnek elő. Ha meg akarják látni, hogy mi is valójában a FETÖ (Fetullah Terrorszervezet), akkor nézzék meg, hogy hol vannak, kiknek a védelme alatt élnek a vezetőik” – fogalmazott a török államfő.



Még több hír