Törökország elítélte a francia parlament döntését

Törökország súlyosan elítélte a francia szenátus és nemzetgyűlés Béke Forrása hadművelet kapcsán elfogadott határozatát.

1298210
Törökország elítélte a francia parlament döntését

„Könnyű megérteni, hogy a Szíriában terrorista államot kialakítani próbáló Franciaország csalódása vezetett ehhez a döntéshez” – áll a külügyminisztérium írásos közleményében.

A közlemény szerint francia parlament és a döntést támogató kormány ezzel a döntésével ismét az Európai Unió által is terrorszervezetnek tartott PKK szíriai szárnya, a PYD/YPG mellett foglalt állást:

„A terroristákat az Elysee palotában legmagasabb szinten fogadó ország parlamentjének döntése nem lepett meg minket” – áll a közleményben.

A közlemény szerint nem vette figyelembe a figyelmeztetéseket a terrorszervezet kapcsán, s mint korábban is minden platformon kijelentették, a Béke Forrása hadművelet a nemzetközi törvényeknek, Törökország önvédelmi jogának és az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak megfelelően folyik. A Béke Forrása hadművelet törvényességét az Egyesült Államokkal és Oroszországgal kötött szerződések is alátámasztják.

„Minden erőfeszítésünk és nyilatkozataink ellenére  a francia parlament elfogadta a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló döntést, ami a Törökország elleni előítéletre, a józan gondolkodás hiányára és Franciaország Szíriával kapcsolatos tehetetlenségére vezethető vissza” – áll a közleményben, mely hangsúlyozza: egyetlen ország sem adhat leckét Törökországnak az ILIÁ elleni küzdelemben, s a saját állampolgárai visszavételével kapcsolatban kétarcú viselkedést tanúsító Franciaországnak semmi joga Törökországot bírálni.

„A francia parlamentet és kormányt ismét felszólítjuk: a terrorellenes küzdelemben nem  a terroristák, hanem a NATO és európai szövetségese, Törökország oldalán foglaljon állást, és mutasson szolidaritást Törökországgal” – áll a közleményben.



Még több hír