Törökország visszautasítja az állítólagos „örmény népirtásról” szóló határozatát

A török külügyminisztérium írásbeli nyilatkozatot adott ki az üggyel kapcsolatban, amelyben közölték, hogy ez a belpolitikai okokból hozott határozat nem rendelkezik történelmi és jogi alappal

1297125
Törökország visszautasítja az állítólagos „örmény népirtásról” szóló határozatát

A közleményben ismertetik, hogy azok akik csalódtak, amiért nem tudták megakadályozni a Béke Forrása hadműveletet, eltévelyedve így próbálnak meg bosszút állni Törökországon. „Ez a határozat a török kormány és a nép szintjén semmiféle érvényességgel és jelentőséggel nem rendelkezik” – kommentálta a minisztérium állásfoglalása.

A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy a határozat semmiféle jogi kötőerővel nem rendelkezik.

„Azon kívül, hogy ez egy politikai lépés az amerikai örmény lobbi és a Törökország-ellenes körök kielégítésére, semmiféle jelentése nincs. Végzetesebb tévedés nem is lehet annál, mint amikor a történelmet a parlamentek politikai érzelmek alapján próbálják meg átformálni” – áll a közleményben.

A nyilatkozat leszögezi, hogy a határozat az 1948-as Népirtás Bűntettének Megelőzéséről Szóló Egyezmény rendelkezéseivel össze nem egyeztethető módon hivatkozik népirtásra, ezért ellentétes az amerikai és a nemzetközi joggal is.

„A nemzetközi jogban nincs olyan határozat, amely az 1915-ös eseményeket »népirtásként« ismerné el. Ellenkezőleg, az Európai Emberi Jogi Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez az ügy legitimen vitatható téma. A szóban forgó időszak eseményei nem a politika, hanem a történelemtudomány területéhez tartoznak” – fogalmaz a közlemény.

A nyilatkozat emlékeztetett rá, hogy Törökország már 2005-ben javaslatot tett egy közös történészi bizottság felállítására, amelyet akkor Örményország utasított vissza. Emellett a török külügyminisztérium nyilatkozata jelezte:

„Ez a határozat a nemzetközi és regionális biztonság szempontjából rendkívül érzékeny időszakban született és arra irányul, hogy nehéz helyzetbe sodorja a Törökország és az USA közötti kapcsolatokat, de az ez által az USA nemzeti érdekeinek okozott és jövőben okozandó károkat az amerikai politikusok, vezetők és az amerikai nép méri fel. Másrészt az is feljegyzésre került, hogy az amerikai kormányzat magatartásában nem történt változás az 1915-ös események ügyében. Kétségtelen, ahogy ez a határozat beárnyékolja az USA Képviselőházának tiszteletreméltóságát, úgy a törökországi közvéleményben is negatívan befolyásolja az USA percepcióját. Hiszünk benne, hogy a Törökország és az USA közötti szövetségesi kötelékek és baráti kapcsolatok folytatását támogató amerikai barátaink meg fogják vizsgálni ezt a súlyos hibát, és az amerikai nép lelkiismerete ítéletet fog mondani a felelősök felett.”



Még több hír