Törökország hisz az orosz bejelentésnek, de nem bízik meg a terroristákban

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter közölte, hogy hinniük kell Oroszország azon bejelentésének, miszerint az YPG/PKK terroristái kivonultak Szíriában a biztonsági zónából, de a terroristákban nem bíznak meg

1297108
Törökország hisz az orosz bejelentésnek, de nem bízik meg a terroristákban

Mevlüt Çavuşoğlu a Genfben Szergej Lavrov orosz és Dzsavad Zarif iráni külügyminiszerrel megrendezett háromoldalú tárgyalást követően tartott közös sajtótájékoztatót.

Çavuşoğlu külügyminiszter itt elmondta, hogy az a prioritásuk, hogy a szíriai válságot az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2254-es határozatának fényében, a szíriaiaknak megfelelő folyamaton belül zárják le.

Çavuşoğlu közölte, hogy a szíriai alkotmányozó bizottság ma fogja megkezdeni a munkálatait, ez pedig újabb bizonyítéka annak, hogy az asztanai folyamat egy hatékony nemzetközi vállalkozás.

A terepen zajló együttműködésre is kitért a török külügyminiszter.

„Ez ugyanekkor megfelelő légkört fog teremteni a politikai folyamat számára is. A bizonyos körökből származó állításokkal szemben, a Béke Forrása hadművelet valójában támogatni fogja a politikai folyamatot. Ennek az az oka, hogy az YPG/PKK egy szeparatista terrorszervezet. Hadműveletünk hozzájárult Szíria területi integritásának és politikai egységének a megvédéséhez” – nyilatkozta.

YPG/PKK terroristáinak biztonsági zónából való eltávolítása érdekében az USA-val és Oroszországgal kötött megállapodásokra vonatkozó egyik kérdéssel kapcsolatban Çavuşoğlu elmondta, hogy Oroszország azt közölte, hogy az YPG-seket kivonták onnan, de hozzátette:

„Hiszünk orosz partnereinknek, de a terroristákban nem bízhatunk meg. Ha az YPG/PKK-s terroristákat látunk Szíriában a biztonsági zónában, akkor habozás nélkül megsemmisítjük őket” – jelentette ki a török külügyminiszter.



Még több hír