Akar védelmi miniszter eltökéltségüket hangsúlyozta a terrorellenes küzdelem terén

„Katonáink az Eufrátesztől keletre is a terrorszervezet ellen, szíriai testvéreik mellett állnak” – hangsúlyozta.

1296698
Akar védelmi miniszter  eltökéltségüket  hangsúlyozta a terrorellenes küzdelem terén

Hulusi Akar védelmi miniszter október 29, a Köztársaság Ünnepe alkalmából kiadott üzenetében hangsúlyozta eltökéltségüket a terrorellenes küzdelem terén.

Kiemelte, hogy a Béke Forrása hadművelet célja az ILIÁ, PKK, YPG és PYD terrorszervezet megsemmisítése:

„Katonáink az Eufrátesztől keletre is a terrorszervezet ellen, szíriai testvéreik mellett állnak” – hangsúlyozta.

A védelmi minisztérium közleménye szerint Akar az október 29, a Köztársaság Ünnepe alkalmából kiadott üzenetében kijelentette:

„Az Atatürk vezetésével, ezer áldozat árán létrehozott Török Köztársaság 96. évfordulóját büszkén és lelkesedéssel ünnepeljük.”

Kiemelte, hogy a Török Köztársaság a nép kezébe helyezett feltétlen hatalom alapelve mentén halad tovább útján, s hangsúlyozta eltökéltségüket a terrorellenes küzdelem terén.

A védelmi miniszter kijelentette: a terrorellenes küzdelem addig tart, míg az utolsó terroristát is ártalmatlanná nem tették.

Hulusi Akar azt is hangsúlyozta: a Béke Forrása hadművelet során Törökország célpontja kizárólag a térséget káoszba borító terrorszervezetek.



Még több hír