Törökország a hét nagyhatalommal szemben is szilárdan talpon maradt

Törökország a hét nagyhatalommal szemben is szilárdan talpon maradt, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1294456
Törökország a hét nagyhatalommal szemben is szilárdan talpon maradt

Törökország a hét nagyhatalommal szemben is szilárdan talpon maradt, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan a köztársasági elnöki palotában a 105. időszaki elöljárói tanfolyam kinevezési ünnepségén mondott beszédében hangsúlyozta: csak fájdalmas mosollyal fogadják, mikor olyanok akarnak nekik leckét adni emberségből, akik a II. Világháborúban 50 millió embert öltek meg.

„Meg fogjuk mutatni a bársonykesztyűbe rejtett vasöklünket azoknak, akik Törökország humanitárius megközelítését hibásnak találják” – mondta.

Erdoğan emlékeztetett arra, hogy tegnap az Európa Parlament közgyűlése javaslatot tett a szíriai repüléstilalmi övezetre:

„Mi ezt a javaslatot napirendre tűztük, mikor a rezsim és más erők ártatlanok ezreit bombázták le Szíria minden táján. Azt mondtam, hogy nyissák meg a kapuikat, de akkor csak az időt húzták. Ha eljön az ideje, ezek a kapuk is megnyílnak. Senkitől nincs szükségünk engedélyre ahhoz, hogy megakadályozzuk egy terrorfolyosó kialakítását Törökország határai mentén” – mondta Erdoğan.

Hozzátette: a Béke Forrása hadművelet során eddig 4.220 négyzetkilométer terület került a Török Fegyveres Erők (TFE) ellenőrzése alá:

„Katonáink és a Szíriai Nemzeti Hadsereg megtisztítják a Béke Forrása hadművelet területét, s alapvető joguk visszavágni, ha eközben a terroristák ellenállnak. Bármelyik terrorszervezet bármilyen név, zászló vagy egyenruha alatt próbál szembeszállni velünk, nem megyünk bele a játékukba” – mondta a köztársasági elnök.

Kiemelte: szembeszállnak azokkal, akik a szíriai nép életét és jövőjét emésztik fel terveik érdekében, s felszólította a világot: ismerjék fel, hogy a YPG/PKK terrorszervezet legalább akkora veszélyt jelent a demokráciára, jogállamiságra és emberi jogokra, mint az ILIÁ.

„Leleplezünk a világ közvéleménye előtt mindenkit, aki a terrorszervezeteket vagy a rezsimet felhasználva próbálja a folyamatot szabotálni!” – mondta Erdoğan.

A köztársasági elnök azt is hangsúlyozta: rendkívül fájdalmas, hogy a nemzetközi közösség a két terrorszervezetet egy szisztematikusan felépített zsarolási játék részévé tette:

„A Törökország által 2019. október 9-én, 16 órakor indított Béke Forrása hadművelet lerombolta ezt a zsarolást és színjátékot, s felfedte az igazságot” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír