Hulusi Akar török védelmi miniszter telefonon tárgyalt Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel

Yaşar Güler tábornok török vezérkari főnök is telefonon beszélt amerikai kollégájával, Mark Milley tábornokkal

1290839
Hulusi Akar török védelmi miniszter telefonon tárgyalt Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel

A török védelmi minisztérium nyilatkozata szerint a megbeszélésen kiemelték, céljuk, hogy a 2019. október 17-én Törökország és az USA között kötött megállapodásnak megfelelően eredményes legyen a biztonsági zóna létesítésére irányuló munka Szíria területi egységének tiszteletben tartásával.

A megbeszélésen kifejezték, hogy elvárják az USA-tól a vállalásai teljesítését, az ILIÁ elleni harc ügyében lévő elszántság további fenntartását, és a megállapodásban rögzítetteknek megfelelően közelről nyomon fogják követni, hogy 120 órán belül vonuljon ki a PKK/YPG a biztonsági zónából, gyűjtsék össze a terrorszervezet nehézfegyvereit és fejezzék be az erődítéseik megsemmisítését.

Emellett kihangsúlyozták, hogy amennyiben zaklatják, ellenséges műveletet vagy magatartást tanúsítanak a Török Fegyveres Erők egységeivel szemben, akkor azok élni fognak a törvényes önvédelmi jogukkal.

Yaşar Güler tábornok török vezérkari főnök is telefonon beszélt amerikai kollégájával, Mark Milley tábornokkal.

A megbeszélés során megvitatták a szíriai biztonsági helyzetet és a napi fejleményeket.



Még több hír