Véget ér a Béke Forrása hadművelet, ha a terroristák leteszik a fegyvert

Véget ér a Béke Forrása hadművelet, ha a terroristák leteszik a fegyvert és elhagyják a biztonsági zónát

1289184
Véget ér a Béke Forrása hadművelet, ha a terroristák leteszik a fegyvert

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy ha az összes Szíriában lévő terrorista leteszi a fegyvert és elhagyja a Törökország által meghatározott biztonsági zóna területét, akkor fog befejeződni a Török Fegyveres Erők által folytatott Béke Forrása hadművelet.

A török államfő az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja parlamenti frakcióülésén mondott beszédet.

Erdoğan elnök kijelentette, hogy a 8 éve zajló szíriai válság annak a törekvésnek a terméke, amely át akarja rajzolni Észak-Afrikát és a Közel-Keletet.

„Az ILIÁ-t támogató és anyagilag irányító országok ma az ILIÁ ellenségeként jelennek meg előttünk. Teljesen világos, hogy a probléma nem az ILIÁ, sőt nem is a PKK, hanem egy a térségünkre irányuló projekt” – mondta.

Az államfő kijelentette, hogy Törökország vagy meg fogja adni magát és elfogadja azt a szerepet, amelyet az Európában vagy Amerikában megírt forgatókönyvben neki szántak, vagy pedig küzdeni fog.

„Törökország múltjában soha nem szerepelt a megadás opciója. Mi a nemzetünkkel együtt felvontuk a küzdelem zászlaját, azt mondva, hogy függetlenség vagy halál. Egy államot alapító nemzethez más viselkedés nem is volt méltó” – közölte.

Beszédében a köztársasági elnök kitért a Béke Forrása hadművelet ellen megszólaló Arab Ligára is, és emlékeztetett rá, hogy a Szíriából elmenekült 6 millió szíriaiból 4 millióan Törökországba jöttek.

„E menekültek majdnem mindegyike arab, és ők hozzánk jöttek. Az Arab Liga vajon hány szíriait fogadott be? Ők felfüggesztették Szíriát az Arab Ligából” – mondta.

Erdoğan elnök felhívta rá a figyelmet, hogy Törökország történelme során soha nem követett el tömegmészárlást civilek ellen, és a Béke Forrása hadművelettel kapcsolatos ilyen irányú állítások is rágalmak. „Sem a hitünk, sem a kultúránk, sem az erkölcsünk nem engedi ezt meg” – kommentálta.

Beszédében a nyugati országokhoz is szólt a török államfő.

„Soha nem kívánjuk azt, hogy önök is ilyen helyzetbe kerüljenek, de tudják, hogy holnap vagy holnapután önök is a miénkhez hasonló nehézségekkel fognak szembekerülni. Legyenek biztosak abban, hogy akkor nagyon jól meg fognak érteni minket, de addigra már az ügy a múlté lesz. Lássuk, akkor mit fognak mondani a terroristák támogatóinak, hogyan fognak viselkedni. Lássuk, vajon akkor is így fogják tudni oltalmazni a terroristákat, mint ahogy most teszik? Amikor a terroristák az önök életére kezdenek törni, a mi nemes nemzetünk önök mellett fog állni” – jelentette ki Erdoğan, aki hozzátette: „ebben a (terrorizmus elleni) harcban ne Törökországgal szemben, hanem mellette foglaljanak helyet, vagy legalább ne avatkozzanak bele.”

Erdoğan elnök végül kihirdette, hogy ha az összes Szíriában lévő terrorista rögtön ma éjjel leteszi a fegyvert és elhagyja a Törökország által meghatározott biztonsági zónát, akkor véget fog érni a Béke Forrása hadművelet.



Még több hír