Çavuşoğlu interjút adott a Deutsche Welle médiaszervezetnek

A Szíriában az Eufrátesztől keletre az YPG/PKK terrorszervezet ellen indított Béke Forrása hadművelet célja, hogy a Törökországban vendégül látott szíriai menekültek biztonságban hazatérhessenek otthonaikba, mondta Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.

1287264
Çavuşoğlu interjút adott a Deutsche Welle médiaszervezetnek

Mevlüt Çavuşoğlu a Deutsche Welle médiaszervezetnek nyilatkozott, s válaszolt a Béke Forrása hadművelet miatt Törökország ellen intézett embargós fenyegetésekre:

„Ha félnénk a megszorításoktól, nem kezdtünk volna hadműveletbe. Számunkra ez létfontosságú nemzetbiztonsági ügy” – mondta.

Bírálta nyugati szövetségeseiket azért, hogy az YPG/PKK-t támogatják, s felszólította őket: ne működjenek együtt egy terrorszervezettel, ne álljanak a terroristák mellé.

Mevlüt Çavuşoğlu válaszolt a Béke Forrása hadműveletet bíráló Franciaországnak is, elmondva: hogy az ilyen országok meg akarják osztani Szíriát, így természetes, ha kritizálják Törökországot, amiért meghiúsítja terveiket:

„Mert nem én láttam vendégül a terroristákat az elnöki palotában, hanem Emmanuel Macron” – tette hozzá a külügyminiszter.

Rámutatott, hogy korábban már próbálkoztak a politikai megoldással, ám a terroristák nem tették le a fegyvert, hanem továbbra is civileket öltek meg.

Mevlüt Çavuşoğlu ismét hangsúlyozta: Törökország nem tárgyal terroristákkal.

Élesen bírálta az Európai Unió azon kijelentését is, hogy a biztonsági zóna nem fog segíteni a szíriaiakon.

„Nem adtak nekünk kellő támogatást. Most a hazatérőket sem akarják támogatni. Akkor gondoskodjanak róluk az ő országaikban, abban hiszek, hogy úgyis oda akarnak menni. Jogunkban áll ezt mondani” – emelte ki Mevlüt Çavuşoğlu, hozzátéve:

„Ez nem fenyegetés, és nem blöff. Csupán válasz az Európai Unió nyilatkozataira.”



Még több hír