Hétfőn négyszemközti tárgyalásra is sor kerül Erdoğan és Putyin között

Jurij Usakov, a Kreml külpolitikai tanácsadója közölte, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn (2019. szeptember 16-án) kétoldalú megbeszélést fog folytatni

1269407
Hétfőn négyszemközti tárgyalásra is sor kerül Erdoğan és Putyin között

„Szíria mellett a moszkvai megállapodások végrehajtását is át fogják tekinteni. A megbeszélésen a katonai technikai együttműködést is meg fogják vitatni” – mondta.

Usakov Moszkvában nyilatkozott újságíróknak a hétfőn Ankarában sorra kerülő Törökország, Oroszország és Irán közötti háromoldalú csúcstalálkozóval kapcsolatban.

A tanácsadó elmondta, hogy csúcs keretében kétoldalú megbeszélésekre is sor fog kerülni a vezetők között.

„Putyin és Erdoğan gyakran találkoznak. A legutóbbi tárgyalásra nem sokkal ezelőtt, a MAKSZ-2019 Nemzetközi Légi- és Űripari Kiállításon került sor” – mondta.

Usakov felidézte, hogy a Törökország és Oroszország közötti kereskedelem volumene 2018-ban 15,8 százalékkal növekedett, az értéke pedig elérte a 25,5 milliárd dollárt, majd hozzátette:

„A kereskedelmi kapcsolataink megerősítése érdekében a két ország nagy jelentőséget tulajdonít a nemzeti valutában folytatott kereskedelemnek. Egy kormányközi megállapodás-tervezet készül annak érdekében, hogy tovább növekedjen ez a gyakorlat” – nyilatkozta.



Még több hír