Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök az Eufrátesztől keletre indítandó hadműveletről beszélt

A köztársasági elnök a bursai Városi Kórház és az Isztambul-Izmir autópálya közös átadóján mondott beszédet.

1247693
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök az Eufrátesztől keletre indítandó hadműveletről beszélt

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök az Eufrátesztől keletre indítandó hadműveletről beszélt.

A köztársasági elnök a bursai Városi Kórház és az Isztambul-Izmir autópálya közös átadóján mondott beszédet.

Elmondta, hogy korábban a szíriai Afrinban, Dzsaraboloszban, Al-Bábban is hadműveletet indítottak, most pedig az Eufrátesztől keletre fognak, amely információt Oroszországgal és az Egyesült Államokkal is megosztották.

„Nem tűrhetjük tétlenül, hogy célzott lövéseket adjanak le ránk. Országunk és nemzetünk jogait, törvényeit és jövőjét tartjuk szem előtt” – mondta a köztársasági elnök, aki az Isztambul-Izmir autópálya kapcsán hozzátette:

„Ma történelmet írunk, az Isztambul-Izmir közötti utazás biztonságossá, kényelmessé és 100 kilométerrel rövidebbé vált.”

Erdoğan kiemelte, hogy a 11 milliárd dollár értékű projekt évi 3,5 milliárd dollárral járul hozzá a török gazdasághoz.

„Kívánom, hogy az Isztambul-Izmir távolságot 3,5 órára csökkentő projekt a legjobbat hozza országunknak” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír