Törökország élesen reagált arra hogy az ENSZ megállapodást írt alá SDF szervezettel

Törökország élesen reagált arra, hogy az ENSZ megállapodást írt alá a PKK terrorszervezet fedőszerveként működő SDF szervezettel

1230008
Törökország élesen reagált arra hogy az ENSZ megállapodást írt alá SDF szervezettel

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elfogadhatatlannak minősítette a lépést.

Erdoğan elnök azt megelőzően válaszolt az újságírók kérdéseire, hogy Pekingből Törökországba indult volna.

„A legfinomabb kifejezéssel élve is botrányos, hogy az ENSZ egy terrorszervezetet így tárgyalófélként fogad el, leül vele egy asztalhoz és megállapodást ír alá vele, mintegy elismerve annak hivatalos státuszát. Ez az ügy nem lesz annyiban hagyva” – mondta.

Erdoğan elnök közölte, hogy az ENSZ szintjén megkezdték a szükséges lépéseket a botrányos megállapodás elleni tiltakozás érdekében.

Erdoğan elnök reagált az USA-tól érkező nyilatkozatokra is , miszerint nem adják át az F-35-ösöket, hogy ha S-400-asokat vásárolnak. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ők is partner gyártók, és közölte:

„Hogy tehetik meg azt, hogy először egy ügyfelet keresnek, majd megjelenik egy ügyfél, aki pontosan fizet, azután mégse adják oda az ügyfélnek az árut? Ezt eltulajdonításnak hívják.”

A köztársasági elnök válaszolt arra a kérdésre is, hogy szó lehet-e arról, hogy Törökország közvetítői szerepet vállaljon az USA és Irán közötti feszültségben.

„Abe japán miniszterelnök a megbeszélésünk során megkérdezte, hogy részt vehetünk-e együtt egy ilyen eseményen. Én erre azt feleltem, hogy miért is ne? Azt mondtam, hogy mindkettőjükkel, Ruhanival és Khameneivel is találkozhatom. Azt mondtam, hogy ha együtt akarja, akkor együtt is megtehetjük ezt.” – közölte.

A török elnök reagált arra is, hogy Líbiában Hafter erői Törökországot célzó nyilatkozatokat tettek, és török állampolgárokat raboltak el, akiket később szabadon engedtek.

Erdoğan közölte, hogy az ENSZ-nek meg kell tennie a szükséges lépéseket.

„Hafter jelenleg ott szó szerint kalózkodást folytat; ő egy kalóz. Én mostanáig nem érintkeztem Hafterrel. Reméljük, hogy a lehető legrövidebb időn belül lehetőség nyílik arra, hogy választást tartsanak Líbiában” – fogalmazott.

Erdoğan elnök keményen reagált a dél-ciprusi görög adminisztráció és az Európai Unió magatartására is a kelet-földközi-tengeri fúrással kapcsolatos feszültséggel kapcsolatban.

A török államfő közölte, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket, és hozzátette:

„Hogy ha kiderül, hogy nem ismerik el a jogot velünk szemben, akkor tudjuk, hogy milyen nyelven beszéljünk velük, amit meg is értenek. Dél-Ciprus eddig semmiféle jogot nem tartott tiszteletben. Az EU sem jár el becsületesen. Ezek mind bitorlók. Nem fogadható el, hogy olyanok formáljanak jogi igényeket, akiknek ott semmiféle joguk sincs.” 



Még több hír