Korábbi FETÖ-s iskolákat vettek át Etiópiában

A Türkiye Maarif Vakfı (TMV) alapítvány az etiópiai Harar történelmi városában átvette azokat az iskolákat, amelyek korábban a Fetullah terrorszervezethez (FETÖ) tartoztak

1230075
Korábbi FETÖ-s iskolákat vettek át Etiópiában

Dr. Cihad Demirli, a TMV kuratóriumának tagja, Levent Şahin, a TMV etiópiai igazgatója és Bilal Yıldırım, A TMV afrikai koordinációért felelős szakértő-helyettese által alkotott küldöttség Harar városában átvette a „Rainbow Egyesület” néven létrehozott épületegyüttest, melyben óvodától középiskolai szintig terjedően nyújtanak oktatási tevékenységet.

Az iskolák az Etiópiai Civil Szervezetek Ügynöksége védnöksége alatt állnak, és terrorszervezethez való kötődés miatt döntöttek arról, hogy átadják azokat a TMV-nek. Az iskolákban helyi és szövetségesi illetékesek is ellenőrzéseket folytattak.

A FETÖ-s vezetők előzőleg azt mondták a lakosságnak, hogy az iskolát el fogják adni és a dolgozókat el fogják bocsátani, és az átadás előtt elhagyták az iskolákat.

A lakosság képviselővel és a dolgozókkal találkozva a TMV küldöttsége tájékoztatót tartott.

A körülbelül 8 holdas területen létrehozott kampuszon óvoda, általános- és középiskola, valamint még egy meg nem nyitott kórház épülete található.

Demirli, a TMV kuratóriumi tagja elmondta, hogy a harari iskolák az elsők, amelyeket átvesznek Etiópiában, és hozzátette, hogy tovább dolgoznak azon, hogy átvegyék a többi városban működő iskolákat is.

Demirli megemlítette, hogy az alapítvány 33 országban 272 iskolával rendelkezik, Afrikában pedig 20 országban 127 iskolájuk van.

A FETÖ a Hararban található iskolákon kívül összesen 6 másik iskolával rendelkezik, amelyek közül az egyik a (2016) július 15-ei puccskísérletet követően nyílt meg.

Emellett jelenleg tovább folyik a szövetségi rendőrség nyomozása is, amely azután indult, hogy a korábbi FETÖ iskola dolgozói tavaly feljelentést tettek az iskola vezetőivel szemben adócsalás és a segélyekkel kapcsolatos visszaélés miatt.



Még több hír