Imamoglu a szavazatok 54,03 %-át szerezte meg
A több mint 95 százalékos feldolgozottsági részeredmények szerint az ellenzéki jelölt, Ekrem Imamoglu több mint 53 százalékkal áll az élen a vasárnap megismételt isztambuli főpolgármester-választáson.

Isztambul új főpolgármestere, a nem hivatalos eredmények szerint Ekrem İmamoğlu.
A választáson az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) és a Nemzeti Mozgalom Párt (MHP) által alkotott Népi Szövetség közös jelöltje Binali Yıldırım, A Köztársasági Néppárt (CHP) és a Jó (İyi) Párt által alkotott Nemzeti Szövetség jelöltje Ekrem İmamoğlu, míg a Boldogság (Saadet) Párt jelöltjeként Necdet Gökçınar, a Haza (Vatan) Párt nevében pedig Mustafa İlker Yücel szállt versenybe.
A szavazóhelyiségek török időszerint szerint nyolc órakor nyíltak és 17 órakor zártak.
Binali Yıldırım a szavazatok 45,9, Ekrem İmamoğlu pedig 54,3 %-át szerezte meg.
A fő ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Ekrem Imamoglu mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte meg az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjét, Binali Yildirimet a március 31-i helyhatósági választáson.
Az alabbi linken követhetik a választás legfrisebb eredményeit.
https://istanbulsecimi.trthaber.com/
Még több hír

Antalya Valentin-nap alkalmából 30 országba 75 millió szál virágot küldött
Antalya a Valentin-nap alkalmából 30 országba összesen 75 millió szál virágot küldött.

Iszlámábádból hazatért Erdoğan
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök beszédet mondott a török-pakisztáni üzleti fórumon.