A török külügyminisztérium szerint Görögország megszegte a lausanne-i békeszerződést

Hami Aksoy külügyi szóvivő kijelentette, hogy Görögország a mufti hivatalok átszervezésére vonatkozó rendeletével megsértette a lausanne-i békeszerződést.

1223326
A török külügyminisztérium szerint Görögország megszegte a lausanne-i békeszerződést

A török külügyminisztérium szerint Görögország megszegte a lausanne-i békeszerződést

 

Hami Aksoy külügyi szóvivő kijelentette, hogy Görögország a mufti hivatalok átszervezésére vonatkozó rendeletével megsértette a lausanne-i békeszerződést.

 

Hami Aksoy írásban reagált egy, a témára vonatkozó kérdésre, melyben kijelentette, hogy a rendelet 2018 augusztusában került napirendre és „jogos és határozott” reakciókat váltott ki a török kisebbségből, valamint kifejtette, hogy a jogszabály figyelmen kívül hagyja a görögországi török kisebbség kölcsönösségen alapuló jogait, amelyeket a lausanne-i békeszerződés biztosít.

A külügyi szóvivő felhívta rá a figyelmet, hogy a rendelet megszünteti a mufti hivatalának autonómiáját, és hétköznapi állami hivatallá változtatja azt.

„Görögország azzal, hogy nem ismeri el a török kisebbség által választott muftikat, megsérti a lausanne-i békeszerződést” – fogalmazott Aksoy.

A szóvivő jelezte, hogy a rendelet elfogadhatatlan a görögországi török kisebbség számára, és hozzátette:

 

"Görögországnak el kell ismernie a kisebbség által választott legitim muftikat és el kell állnia attól, hogy törvénytelenül kinevezett muftikat erőszakol rájuk. Emellett elvárjuk Görögországtól, hogy tartsa be az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteit azoknak a civil szervezeteknek az ügyében, amelyeket azért tiltottak be, mert a nevükben szerepelt a „török” szó; biztosítsa, hogy a kisebbség teljes mértékben gyakorolhassa az alapítványok igazgatása és az alapítványok vagyona feletti jogait; a görög állampolgársági törvény hatályon kívül helyezett 19. paragrafusa miatt állampolgárságuktól megfosztott kisebbségiek kapják vissza az állampolgárságukat, emellett pedig teljesítsék a kisebbség igényeit az óvodáik és más szintű kisebbségi iskoláik megnyitására."



Még több hír