Pekcan és Varank Japánba utazik
Ruhsar Pekcan kereskedelmi és Mustafa Varank ipari és technológiai miniszter részt vesz a július 8-9-én Japánban rendezendő G20 Kereskedelmi és Digitális Gazdasági Minisztereinek Konferenciáján.
A Kereskedelmi és Digitális Gazdasági Miniszterek Közös Szekciójában a B20 által a G20 kormányainak benyújtott politikai tanácsokat és a kereskedelem és digitális gazdaság közötti kapcsolatot vitatják meg.
Pekcan miniszter részt vesz a G20 Kereskedelmi Minisztereinek Konferenciáján, ahol a téma a G20 párbeszéde a nemzetközi gazdaság aktuális eseményeiről, a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló kereskedelem, a befektetéseket támogató, erős munkakörnyezet kialakítása, a Kereskedelmi Világszervezet reformja, illetve a kétöldalú és térségi kereskedelmi egyezmények és hasonló témakörök.
A panelek mellett kétoldalú tárgyalásokon vitatják meg a fontos napirendi pontokat.
Ennek keretében Pekcan miniszter tárgyal Jim Carr kanadai nemzetközi kereskedelmi fejlesztési miniszterrel, illetve aláírják a Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Bizottság alapító okiratát is.
Pekcan és Varank Hiroshige Seko gazdasági és kereskedelmi miniszterrel is tárgyal.
Varank várhatólag találkozik Peter Altmaier német gazdasági és energiaügyi miniszterrel is.
A konferencia végén elfogadott deklarációval a G20 miniszterei javaslataikat és jövőképüket osztják meg a tagországokkal.
Varank a konferencián ismerteti Törökország digitális fejlesztéseit, politikáját és támogatott projektjeit.
Emellett fontos látogatásokat tesz Tsukuba japán tudományos és fejlesztési miniszterrel, akivel kétoldalú tárgyalásokat is tartanak.
Emellett a világ 20 legnagyobb gazdaságának vezetői és miniszterei június 28-29-én Oszakában találkoznak.
A G20 csúcstalálkozón, melyen várhatólag Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök is részt vesz, a nemzetközi közösség problémáinak megoldására irányuló javaslatokról tárgyalnak.
Még több hír
Telefonon egyeztetett Fidan és Blinken
Hakan Fidan külügyminiszter telefonon megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai kollégájával.