Az Iszlám Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján szólalt fel a török külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kijelentette, hogy számos sürgős megoldásra váró probléma van az iszlám világban.

1212515
Az Iszlám Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján szólalt fel a török külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu Szaúd-Arábiában a mekkai Szafa palotában megrendezésre került Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) 14. Iszlám Csúcstalálkozóján szólt a tagországok vezetőihez.

A török külügyminiszter felszólalásában kiemelte, hogy súlyos nehézségekkel néz szembe a muszlimok közösségének békéje, biztonsága, stabilitása és jóléte.

„Szíriától és Líbiától Jemenig, az Öböl régiójáig és azon túl is számos sürgős megoldásra váró probléma van” – fogalmazott.

Çavuşoğlu aláhúzta, hogy Szíria területi egységének megőrzése mellett állnak, és hozzátette, hogy mind a tárgyalóasztal mellett, mind pedig a terepen komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy enyhítsék a szíriai lakosság gyötrelmeit.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy támogatják az ENSZ erőfeszítéseit, hogy megoldást találjanak a líbiai és jemeni harcokra, és közölte, hogy elkötelezettek ezeknek az országoknak a politikai függetlensége és területi egysége iránt is.

Çavuşoğlu emlékeztetett rá, hogy Azerbajdzsán területének 20 százaléka áll megszállás alatt, mellyel kapcsolatban elmondta: „Hegyi-Karabah problémáját Azerbajdzsán területi épségének, szuverenitásának megőrzésével, a nemzetközi jog és a kapcsolódó ENSZ-határozatok keretében kell megoldani.”

A török külügyminiszter a ciprusi kérdés és a muszlim kisebbségek helyzetével kapcsolatban azt mondta:

„Az OIC-ben Ciprusi Török Állam néven megfigyelői státuszban képviselettel rendelkező Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) emberiességellenes embargó és izoláció alatt áll. Nagyra becsüljük, hogy e jogtalan bánásmód meghaladása érdekében az OIC szolidáris a ciprusi törökökkel. Nyugaton, Ázsiában és a világ néhány más régiójában is támadás alatt állnak a muszlim kisebbségek jogai, szabadságai és méltósága, az OIC-nak pedig az adott feltételeknek megfelelően maximális érzékenységet kell tanúsítania ezeknek a kisebbségeknek a helyzete iránt.”



Még több hír