A jövőben a tudósok még fontosabb központjává teszik Törökországot, jelentette ki Erdoğan

Erdoğan a Bestepe Kongresszusi Központban a 2019. Prof. Dr. Fuat Sezgin Éve konferencián vett részt.

1207209
A jövőben a tudósok még fontosabb központjává teszik Törökországot, jelentette ki Erdoğan

A jövőben a tudósok még fontosabb központjává teszik Törökországot, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan a Bestepe Kongresszusi Központban a 2019. Prof. Dr. Fuat Sezgin Éve konferencián vett részt.

Beszédében a köztársasági elnök rámutatott arra, hogy milyen fontos a tudás és a tudósok felkarolása:

„Aki a tudást szereti, annak segíteni kell a tudósokat, s mi megtettük ezt, szélesítettük a tudományos kutatásokat” – mondta.

Erdoğan arra is figyelmeztetett: ha nem állnak a tudósok mellé, majd megteszi ezt egy másik ország, és a tudományos munkák is más nyelven fognak megjelenni.

Azt is hangsúlyozta, hogy az Iszlám rendkívül gazdag kulturális identitással bír:

„Nem minden közösségnek adatik meg, hogy civilizációt építhessen, mi szerencsés nemzet vagyunk” – mondta.

Utalt arra is, hogy az elkövetkező időszakban a tudósokkal kapcsolatos munkálatok fognak zajlani, s a jövőben a tudósok még fontosabb központjává teszik Törökországot.

„Célunk, hogy az egész emberiség számára békés, biztonságos, igazságos jövőt építsünk” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír