Erdoğan:"Kettős mércéről tanúskodik a nyugati országok hozzáállása"
Erdoğan a Birlik Alapítvány központjában megrendezett 39. hagyományos alapítványi iftáron mondott beszédet.
Kettős mércéről tanúskodik a nyugati országok hozzáállása, melyek nem emelték fel hangjukat, mikor 2 év elmúltával eltörölték az ausztriai köztársasági elnökválasztás eredményeit, de bírálják a Legfelsőbb Választási Bizottság (YSK) döntését az isztambuli választások megismétléséről, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.
Beszédében kitért a választási csalások miatt eltörölt isztambuli helyhatósági választások június 23-i megismétlését bíráló nyugati országokra is.
Rámutatott, hogy egyetlen nyugati ország sem emelte fel szavát, mikor 2 év elmúltával eltörölték az ausztriai köztársasági elnökválasztás eredményeit, ugyanakkor a törökországi fellebbezés az eredmények ellen zavarja őket, pedig ez csak a népakarat érvényesüléséért folytatott küzdelem része.
Hangsúlyozta, hogy az YSK döntése elleni felzúdulás célja Törökország 17 éve elért eredményei és a török demokrácia aláaknázása. Ezért hunynak szemet a március 31-i választásokon történt szervezett csalások ellen.
„Nem őszintén keresik az igazságot. Ha Törökországot nézik, csak előítéleteik vannak. Nem akarják elfogadni, hogy a valódi Törökország már nem a régi Törökország. Nem akarják látni az országunkban 17 év alatt lezajlott változásokat, és hogy Törökország már nem az ő parancsaikat teljesíti. De ha elfogadják, ha nem, Törökország egy független, szuverén, demokratikus és a törvényesség uralmában hívő ország” - mondta a köztársasági elnök, aki azt is hangsúlyozta: Törökország nem rabszolgája senkinek.
„Ne adjanak jogból leckét Törökországnak azok, akik puccsista gyilkosokat fogadtak be földjükre. Ne beszéljenek nekünk demokráciáról azok, akik a törvényesen megválasztott venezuelai államfőt puccsal próbálják megdönteni. A Választási Törvény keretei között az igazságért folytatott küzdelmünket ne kritizálják azok, akik az izraeli terror ellen nem emelik fel szavukat. Allah engedelmével nem fogunk fejet hajtani a nyomás és fenyegetés előtt. Ahogy a FETÖ 2016-os puccskísérlete idején a török nemzet akár élete árán is kiállt akarata ellen, úgy június 23-án is szabad akarata szerint fog választani” – mondta a köztársasági elnök.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.