Valódi szövetségesi magatartást vár Törökország a NATO-tagoktól

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a NATO-szövetségesek közötti kapcsolatokat szövetségesi szellemben kell folytatni

1199365
Valódi szövetségesi magatartást vár Törökország a NATO-tagoktól

Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök, az Igazság és Fejlődés Pártjának (AK Parti) vezetője a párt központjában megrendezett hagyományos nagykövetek ramadáni vacsoráján mondott beszédet.

Beszédében az államfő értékelte az Oroszországtól vásárolandó S-400-as légvédelmi rendszerek ügyében kialakult vitákat.

„A szövetségeseinkkel fennálló kapcsolatainkat a szövetségesség szelleméhez méltó módon akarjuk folytatni” – jelentette ki Erdoğan, aki hozzátette: „Mi NATO-tagok vagyunk. Így nem fogadhatjuk el, hogy más NATO-tagok helytelenül bánjanak velünk. NATO-tag leszel, stratégiai partnerré válsz a NATO-ban, azután pedig szankciókról beszélnek neked. Ez nem elfogadható. Ilyen partnerség nincs.”

A török államfő kifejezte, hogy Törökország több mint 60 éve rendkívül jelentős mértékben járul hozzá a NATO szövetségéhez, és hozzátette: „A pénzügyi hozzájárulás tekintetében is az Amerikai Egyesült Államokat követően mi fizetjük a legtöbbet, és ezekben az ügyekben meglehetősen érzékenyek vagyunk. Mindezekkel együtt bárhol is adnak az országunknak, katonáinknak, hadseregünknek feladatot a NATO-ban, mi teljes mértékben teljesítjük azt.”

Erdoğan elnök hangsúlyozta, hogy Törökország számára a kezdetektől fogva stratégiai külpolitikai célkitűzés volt az Európai Uniós tagság, azonban az EU még mindig halogató taktikát folytat Törökországgal szemben, ami pedig elfogadhatatlan.

A török államfő a nagykövetek számára kifejezte, hogy a kölcsönös megértés, tolerancia és őszinteség a problémák megoldásának alapvető feltétele.

„Törökország egy olyan ország, amelynek bízni lehet a szavában és barátságában. Nekünk az az egyetlen óhajunk, hogy azok, akik a barátunknak mondják magukat, azok viselkedjenek is barátként, akik pedig a szövetségesünknek vallják magukat, azok viselkedjenek is szövetségesként. Azt sajnáljuk a legjobban, és azt viseljük el a legkevésbé, hogy ha mást mondanak nekünk szemtől-szembe, és mást tesznek a hátunk mögött. Még egyszer hangsúlyozottan kijelentem: Törökország mindegyiküknek a barátja, szeretnék ha azok lennének és így is viselkednének.” – jelentette ki Erdoğan.



Még több hír