Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elítélte a venezuelai puccskísérletet

A török államfő a Twitter közösségi oldalon kommentálta a venezuelai puccskísérletet

1193052
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elítélte a venezuelai puccskísérletet

Erdoğan elnök üzenetében kijelentette, hogy ebben az országban a népet illeti meg a szuverenitás, és úgy fogalmazott, hogy „(Venezuelában) most épp azon dolgoznak, hogy egy posztmodern gyarmati helytartót nevezzenek ki.”

A török elnök kiemelte, hogy tisztában kell lenni azzal, hogy a demokráciák a választási urnákon alapulnak, és egy ország irányításának mikéntjét választással határozzák meg.

„Olyan országként, amely maga is puccsokkal küzdött meg, elítéljük a venezuelai puccskísérletet” – fogalmazott Erdoğan elnök.

Törökország a venezuelai problémák párbeszédes megoldásának a híve

„Ellenezzük, azokat a kísérleteket, amelyek nem demokratikus módszerekkel próbálják meg elmozdítani a törvényes kormányokat. Mi mindig Venezuela népének oldalán állunk” – jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter

Çavuşoğlu miniszter a Twitter közösségi oldalon közzétett üzenetében aggodalmát fejezte ki azokkal a hírekkel kapcsolatban, miszerint Venezuelában az alkotmányos renddel szembeni kísérletekre került sor.
 

„Ellenezzük, azokat a kísérleteket, amelyek nem demokratikus módszerekkel próbálják meg elmozdítani a törvényes kormányokat. Az ország problémáinak párbeszédes megoldását támogatjuk. Mi mindig Venezuela népének oldalán állunk” – üzente Çavuşoğlu.

Juan Guaido, a venezuelai parlament elnöke január 23-án nyilvánította magát az ország elnökének, és ma egy Twitteren közzétett 3 perces videóüzenettel arra szólította fel a lakosságot és a hadsereget, hogy vonuljanak ki az utcákra.

Vladimir Padrino Lopez védelmi miniszter viszont kijelentette, hogy szembe fognak szállni a puccskísérlettel, és úgy nyilatkozott:

„Mi, a fegyveres erők arra tettünk esküt, hogy megvédjük az alkotmányos rendet. Készültségben állunk az áruló puccskísérlettel szemben. A katonai egységeknél nincs szó rendkívüli helyzetről, mindenki a parancsnokok rendelkezése alatt áll.”



Még több hír