Erdoğan a Nemzeti Függetlenség és Gyermekek Ünnepe alkalmából üzent
Erdoğan elnök kijelentette, legnagyobb vágya, hogy ragyogóbb holnapot teremthessen a gyermekeknek és a fiataloknak.
A Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs igazgatóságának nyilatkozata szerint Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök üzenetet adott ki az április 23-ai Nemzeti Függetlenség és Gyermekek Ünnepe alkalmából.
A Török Nagy Nemzetgyűlés megalakulásának 99. évfordulójáról, a Nemzeti Függetlenség és Gyermekek Ünnepéről megemlékező török államfő üzenetében úgy fogalmazott:
„Miközben lefektettük szuverenitásunk alapjait, áldott nemzetünk minden tagja, minden korosztályból együtt és szolidárisan küzdött a győzelemhez és köztársaságunk megalakulásához vezető úton. Azzal a jelszóval, hogy »A hatalom feltétel nélkül a nemzetet illeti meg«, a függetlenségért és jövőért küzdelmet folyató, a jövő számára irányt adó nemzetünk számára a nemzetgyűlés megalakulása, a haza és zászló szeretete, az összetartozásunk és testvériségünk jelképe, szabadságunk garanciája lett.”
Erdoğan elnök hozzátette:
„1920 április 23. a nemzeti akaratot minden más fölé helyező nemzetük számára annak deklarációja, hogy a nemzeti akaraton kívül és azon felül semmilyen más erőt, irányítást, gyámságot nem fogunk elismerni, és hogy tovább haladunk a teljes függetlenség útján. A Függetlenségi Háború során hőseposzt író áldott nemzetünk a köztársaság megalakulását követően alapelvé tette, hogy minden területen gyors ütemben fejlődik és halad előre; Törökország mára a világ tiszteletre méltó és példamutató országai közé érkezett.
A népünktől kapott erővel mi is tovább folytatjuk azt a munkát, hogy a jövőnk zálogaként szolgáló gyermekeink egy nagyobb, erősebb, gazdagabb, stabilabb Törökországban élhessenek. A világ minden gyermekével kéz a kézben ünnepeljük az április 23-ai Gyermekek Ünnepét, amely annak legékesebb bizonyítéka, hogy nemzetünk milyen nagy megbecsülésben részesíti a gyermekeket. Nemzetünk a gyermekeinket tartja a világ legértékesebb teremtményeinek, magasba emeljük őket. A legnagyobb kívánságunk az, hogy gyermekeink és fiataljaink számára ragyogóbb holnapot teremthessünk.”
Erdoğan elnök háláját fejezte ki az összes képviselőnek, akik a megalakulásától mostanáig a Török Nagy Nemzetgyűlésben szolgálták a hazát, és kijelentette:
„Függetlenségi Háborúnk főparancsnokáról, a Török Nagy Nemzetgyűlés első elnökéről, köztársaságunk alapítójáról, Gazi Mustafa Kemalról, valamint az összes mártírunkról és veteránunkról kegyelettel és hálával emlékezem meg. Gyermekeinknek és a világ összes gyermekének szívből gratulálok ennek a kivételes ünnepnek az alkalmából.”
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.