Törökország a nemzetközi jog és a megállapodások betartását várja el Görögországtól

Hulusi Akar védelmi miniszter közölte, hogy Görögország világosan megsértette a nemzetközi jogot és megállapodásokat azzal, hogy az Égei-tengeren fegyvereket telepített a demilitarizált státuszú szigetekre

1187036
Törökország a nemzetközi jog és a megállapodások betartását várja el Görögországtól

Akar miniszter a védelmi minisztériumban tartott ülést a Török Fegyveres Erők parancsnokainak részvételével, ezt követően pedig az Anadolu Ajansı (AA) hírügynökségnek nyilatkozott az Égei- és a Földközi-tengert érintő legutóbbi fejleményekről.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mindig tiszteletben tartotta a nemzetközi megállapodásokat. „A jószomszédi viszony hívei vagyunk. Az összes szomszédunktól elvárjuk, hogy ők is így viselkedjenek” – közölte a miniszter.

Akar kijelentette, hogy az Égei-tengeren, a Földközi-tengeren és a Cipruson fennálló problémákkal összefüggésben is azon dolgoznak, hogy ezeket békés úton és párbeszéddel oldják meg.

„E problémák között is különösen nyilvánvalóan megsérti a nemzetközi jogot és a megállapodásokat, hogy fegyvereket telepítenek a demilitarizált státuszú szigetekre. Véget kell vetni ezeknek a megállapodásokkal ellentétes, a baráti és jószomszédi viszonnyal összeegyeztethetetlen jogsértéseknek. Meg kell őrizni és fenn kell tartani e szigetek demilitarizált státuszát.” – mondta Akar.

„Nagyra becsült barátomtól, a görög kollégámtól azt várom, hogy az őszinte, konstruktív és jó kapcsolataink jegyében tegye meg a szükséges intézkedéseket ebben és a többi ügyben is” – fogalmazott Akar, aki hozzátette: „Mindenki tisztában van vele, hogy Törökország rendkívül elszánt a nemzetközi jogból fakadó jogaink és érdekeink megvédésével kapcsolatban.”

A miniszter kommentálta az S-400-as lég- és rakétavédelmi rendszer beszerzésére irányuló munkálatokat is.

„Az S-400-as lég- és rakétavédelmi rendszer vásárlása egy olyan intézkedés, amely az országunk védelmét szolgálja a légi és rakétafenyegetésekkel szemben. Mint ismert, Görögország és néhány más NATO-szövetséges is rendelkezik S-300-as légvédelmi rendszerrel. Mi tiszteletben tartjuk az államok döntését ebben a kérdésben. Végül pedig, Törökország folytatja a NATO-szövetségesi és kétoldalú kapcsolatokból fakadó kötelezettségeinek teljesítését, továbbra is hozzájárul a régió és a világ békéjéhez.” – jelentette ki Akar.



Még több hír