Fuat Oktay Romániába utazott

Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes nyilatkozott a négyoldalú csúcstalálkozóról, melyen Romániában díszvendégként vett részt.

1174026
Fuat Oktay Romániába utazott
 

Oktay a Bukarestben tartott Románia – Bulgária – Szerbia – Görögország négyoldalú csúcstalálkozón díszvendégként vett részt.

A köztársasági elnökhelyettes a csúcstalálkozó keretében Viorica Dancila román miniszterelnökkel, Aleksander Vucic szerb köztársasági elnökkel, Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel és Boyko Borisov bolgár miniszterelnökkel tárgyalt.

Oktay utalt a térség országainak történelmi és kulturális kötődésére, illetve közös gazdasági érdekeire:

„A kiterjedt térség egyensúlyához hozzájárulni képes potenciállal rendelkező Törökország számára a Balkán kiemelten fontos, mindig erős kapcsolatokat tartottunk fenn a térséggel, ahol honfitársaink is élnek. Törökországot közvetlenül érinti a tartós béke és együttműködés kialakítása a Balkánon” – mondta Oktay.

Hozzátette: a tárgyalások során szóba kerültek Törökország Európai Unió iránti elvárásai, a balkáni együttműködés, az energiaügy és a bevándorlás is.

Szó esett az iszlámellenesség és az idegengyűlölet elharapódzásáról is.

A román miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson szóba került Törökország uniós tagsága is.

Dancila rámutatott, hogy Törökország mellett állnak egy bukaresti Törökország – Európai Unió csúcstalálkozó megrendezésében.

Oktay köztársasági elnökhelyettes és a román miniszterelnök az egészségügyi turizmus témájáról is tárgyaltak. Szó esett arról, hogy a törökországi városi kórházak koncepcióját török cégek Romániában is megvalósíthatnák.

A két vezető kifejezte egyetértését a Török-román Gazdasági Bizottság Oktay köztársasági elnökhelyettes társelnökségével zajló idei ülésében megtartásában.



Még több hír