Erdogan:demokratikus légkörben zajlottak le a választások

Erdoğan kiemelte, hogy a Köztársasági Szövetség társa, a Nacionalista Mozgalom Pártjával (MHP) együtt az első helyen vannak.

1174275
Erdogan:demokratikus légkörben zajlottak le a választások

“Demokratikus légkörben zajlottak a törökországi helyhatósági választások.” jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök arra is utalva, hogy a választási eredmények is alátámasztják, hogy az Igazság és Fejlesztés Pártjaként most is az első helyen végeztünk, mint ahogy a 2002. november 3-i választásokon volt.

Erdoğan kiemelte, hogy a Köztársasági Szövetség társa, a Nacionalista Mozgalom Pártjával (MHP) együtt az első helyen vannak.

"A megszerzett és elveszített polgármesteri székek persze léteznek.Ez a nemzetünk döntése. El kell fogadni.” így fogalmazott Erdogan arra is kitérve, hogy a nemzeti akarat egy magas részvételi aránnyal tükröződött a választásokban.

Közben a jókívánságait kifejező köztársasági elnök elmondta, hogy 2023-ig egy olyan időszakba léptek, melyben nem lesz egyetlen választás, csak a gazdasági reformok befejezését tűzik ki célul maguk elé.



Még több hír