A helyi választásokat követően az Ayasofya visszakaphatja eredeti funkcióját

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a március 31-ei önkormányzati választásokat követően az Ayasofya (Hagia Szophia) visszakaphatja eredeti funkcióját.

1171690

Erdoğan elnök egy isztambuli rendezvényen mondott beszédet, ahol hivatkozott a március 15-ei 51 ember halálával végződő új-zélandi mecsetek elleni terrortámadás elkövetőjének úgynevezett kiáltványára is.

„Ebből a helyből nem lesz Konstantinápoly, ennek a helynek „Iszlám-bol” a neve, legyenek ezzel tisztában. És ez így is fog maradni” – jelentette ki Erdoğan.

A török államfő utalt rá, hogy nemrég egy televíziós műsorban nyilatkozott az Ayasofyába való díjtalan belépéssel kapcsolatban.

„Azt kérdezték az Ayasofyával kapcsolatban, hogy még mindig fizetős lesz-e a belépés. Én pedig azt feleltem nekik, hogy nem, ingyenessé tehetjük az Ayasofyába való belépést. És nem csupán ingyenessé. A választásokat követően újra visszaállíttatjuk az Ayasofya eredeti funkcióját. Ez mit is jelent? Azt, hogy az Ayasofyát múzeumból dzsámivá nevezzük át.” – közölte.

Erdoğan elnök a Golán-fennsík ügyével kapcsolatban is nyilatkozott.

„Most Donald Trump amerikai elnök arra vetemedik, hogy fővárossá nyilvánítja Jeruzsálemet. Odaajándékozza Szíria Golán-fennsíkját a megszálló Izraelnek. Természetesen választ fognak kapni Törökországtól… Bizony, hogy kapni fognak. Mindenek előtt az Iszlám Együttműködési Szervezet jelenlegi soros elnökeként, hát nem kellene ezekre választ adnunk? Mi most megadtuk, megadjuk és meg fogjuk adni ezt a választ, amit a felelősségünk diktál.” – jelentette ki. 

Még több hír