A Török Védelmi Minisztérium nyilatkozott a tengeri területről

A Török Védelmi Minisztérium a békés, párbeszéden alapuló megoldás híve az égei-tengeri és kelet-földközi-tengeri problémák megoldása során

1169203
A Török Védelmi Minisztérium nyilatkozott a tengeri területről

A minisztérium nyilatkozatban emlékeztetett Hulusi Akar védelmi miniszter előző napi beszédének szavaira a tengeri területtel összefüggésben.

A nyilatkozat kiemelte Akar miniszter kijelentését arról, hogy felelősséggel tartoznak a 462 ezer négyzetkilométeres tengeri területük biztonságának és nyugalmának szavatolásáért.

„Azt kellett látnunk, hogy néhány sajtótermék nem megfelelő módon használta Akar miniszter tengeri területünkkel kapcsolatos kijelentéseit. Azzal együtt, hogy Törökország mindig kifejezésre juttatta, hogy az égei-tengeri és kelet-földközi tengeri problémák békés, párbeszéden alapuló megoldásának oldalán áll, állhatatosan és határozottan kiáll a nemzetközi jogból és megállapodásokból fakadó jogainak és érdekeinek védelme mellett is.” – áll a nyilatkozatban.



Még több hír