A Szíriában embertelen bánásmódot elszenvedő nőkért emelt szót a Memur-Sen

Ankarában tartottak felvonulást a Memur-Sen szakszervezeti szövetség tagjai a szíriai börtönökben raboskodó nők és gyermekek szabadon engedéséért

1160111
A Szíriában embertelen bánásmódot elszenvedő nőkért emelt szót a Memur-Sen

A szakszervezet tagjai fáklyákkal vonultak az Ulus téren található 1. Török Nagy Nemzetgyűlés épülete elé.

Ali Yalçın, a Memur-Sen szakszervezet vezetője itt nyilatkozatot tett, melyben elmondta: „Szíriában a nők embertelen bánásmódnak vannak kitéve a börtönökben. Arra kényszerülnek, hogy ott hozzák világra a gyermekeiket. Arra kényszerülnek, hogy ott neveljék fel a gyermekeiket. Az emberiség kötelessége, hogy változtasson ezen a képen.”

A szakszervezeti vezető kijelentette:

„Felszólítjuk az Egyesült Nemzetek Szervezetét és az Iszlám Együttműködés Szervezetét! Ha ma nem ülnek össze, hogy fellépjenek és felszólaljanak az ellen, ahogy Szíriában lábbal tiporják az emberi méltóságot, akkor mikor fognak cselekedni? Ott fogolyként bánnak a nőkkel, és alkudozás tárgyaként használják fel őket egy piszkos háborúban.”

Yalçın úgy fogalmazott, hogy „Láttuk, hogy az országok nem cselekszenek, ezért a lelkiismeretnek kell cselekednie”, és hozzátette, hogy Isztambulban 55 különböző országból érkező civil szervezettel és aktivistákkal találkoznak, azon dolgozva, hogy a felhívást az egész világ felé eljuttassák.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy azt szeretnék, ha szabadon engednék azt a 7 ezer nőt, akik Basar Aszad rezsimjének börtöneiben raboskodnak.



Még több hír